társalgó

Nem szerettem itt lenni. A tanulás részét leszartam mivel a a történelem egy része én magam voltam. Le tudtam úgy élni néhány száz évet úgy hogy alig tanultam. Mármint ez csak akkor igaz ha a tanulás szó klasszikus értelmét vesszük. Leülni, kinyitni a könyvet és tanulni. Én fejlődtem és a fejlődés is tanulás. De az , hogy be vagyok zárva 4 fal közé és vérkapszulákon élek az kifejezetten dühített. Hiányzik az emberi vér. Hiányzik a halálsikoly és az utolsó megvillanás az emberek szemében amikor a lelkük örökre elhagyja ezt a világot. Hiányzott a pumpáló artéria dübörgése amikor megérzik a veszélyt. Ez már-már szinte művészet amit nem sokan értenek. Főleg itt nem. Sok vámpír, mármint a harapottak közül, még életében nem ivott emberi vért. Még nem öltek. Szánalmas. A fajunk felsőbbrendűnek született, hogy az egyetlen olyan fajt ami lényegesen képes az alkalmazkodásra és a viszonylag gyors fejlődésre megritkítsuk. Itt viszont derékbatörik ösztöneinket és a kíméletességre próbálnak tanítani.
Egyet hajlandó vagyok belátni. Az elmúlt húsz évben inkább voltam egy vérengző vadállat mint egy előnyösebb képességű faj méltó képviselője. Mindez természetesen az embereknek köszönhető. Olyan könnyűvé vált eltakarítani egy hullát ebben a rohanó világban, hogy nyugodt lélekkel lemészárolhattam egy épületnyi embert. Akkor sem vette észre senki. Itt viszont érinthetetlenek. Mint a tiltott gyümölcs, viszont annak a történetnek is ismerjük a végét. A gyümölcsöt megették. Részemről csak idő kérdése , hogy mikor tépem fel az artériáját pár 18 éves lánynak akik a lábuk közé is nyugodt lélekkel beengednek majd nemhogy a vérkeringésükbe. Talán majd szükség lesz egy kis győzködésre, csonttörésre.
-Tessék, szivi.-nyomott a kezembe egy pohár vizet Jess miközben lehuppant mellém a kanapéra. Beledobott a vízbe egy kapszulát és egy angyali mosolyt villantott rám.
-Reggel felmegyek hozzád...-mondtam miközben egy ujjal végigsimítottam az arcát.
-Most hess.-mondtam neki ő meg vigyorogva felállt és elriszálta formás kis csípőjét. Nem szerettem a könnyűvérű lányokat. Azokat már jobban csíptem akik tiltakoznak de azért ha senki nem figyel akkor szorosabban odasimulnak mint egy kiscica. Jess jó unaloműzőnek. Másra viszont alkalmatlan és egyébként is harapott. Egy ilyen lányt nem fogadna be a családom. Amikor feloldódott a kapszula megittam az adagokat és a poharat a dohányzóasztalra tettem és eközben a mozdulat közben figyeltem fel egy feltünően dögös lányra. A melletem lévő fotelben pihenő haveromra pillantottam.
-Az ki?-böktem a lányra.
-Esther.-mondta unottan.
-Vezetékneve nincs?-mordultam rá csendesen.
-Esther Flemming.-mondta ugyanolyan hangnemben. Legszívesebben felborítottam volna a fotellal együtt, de most nem akartam, hogy elzárást kapjak ’modortalan viselkedés’ címén.